A Karácsony Sándor Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány, a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, a Debreceni Szabadságtelepi Református Gyülekezet, illetve a Derce Művek Kézműves Pékség által hirdetett, a Magyar Népmese Napja rajzpályázat eredményhirdető kisfilmjét az alábbi linken tekinthetik meg.

https://youtu.be/udZPBlt_u8U


Tájékoztatjuk Önöket, hogy az iskolai étkezést biztosító Hungast Kft. átalakítja az étkezések igénylésének és fizetésének rendszerét. A szolgáltató közvetlenül - nem az iskolán keresztül - tájékoztatja a szülőket e-mailben az új információkról.

Kérem, hogy kiemelt figyelemmel kísérjék érkező elektronikus leveleiket, az abban foglaltak szerint járjanak el a határidők megtartásával.

Étkezéssel kapcsolatban Móré Ferencné tud felvilágosítást adni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen és a 30/304-6723-as telefonszámon. 


Tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánk a KRÉTA rendszert használja elsődleges kommunikációs csatornaként.

Kérjük, kísérjék figyelemmel az így érkező üzeneteket.


Intézményünk is csatlakozott a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének (MROE) „Albrecht Dürer 550” évforduló kapcsán tervezett országos megemlékezéshez.

1471. május 21-én született Albrecht (Ajtósi) Dürer világhírű reneszánsz festő, grafikus, aki édesapja révén magyar gyökerekkel rendelkező humanista alkotó volt. Alkotásai a természet formavilágának, a formák funkcióinak olyan pontos megfigyeléseit tartalmazzák, melyekkel a művészet és a tudomány kapcsolatai is feltárulnak. Mesterrajzai, metszetei, festményei ikonikus minták a vizuális megjelenítő és kifejező képességek fejlesztéséhez. Művészetelméleti és módszertani írásai pedig a gyakorlathoz kapcsolódó megismerő folyamat lényegét, lépéseit és tanulságait is továbbadják.

Dürer a művészet történetében valószínűleg a legjelentősebb magyar származású képzőművész, közös összefogásban országosan emlékezünk munkásságáról monogramjának újra alkotásával.

A montázsokban megjelenő rajzokat az 5.a, 5.b, 6.a és 7.a osztályos tanulók alkotásai.

Rajztanáruk: Trencsényi Anikó

Diákjaink alkotásairól készült montázs az alábbi linken megtekinthető.

https://www.facebook.com/debrecenikaracsonysuli/posts/3466656646770955


Tisztelt Szülők!
Kedves Gyerekek!

Örömmel tájékoztatunk Benneteket arról, hogy a Debreceni Tankerületi Központ jóvoltából iskolánk udvarán 90 m2-es kondipark került kialakításra, mely 26 fő befogadására alkalmas.

A fedett sportlétesítmény az MSZ. EN 16630:2015 sz. szabványnak megfelel, eszközei szigorú előírás szerint vehetők igénybe.

Reméljük, tanulóink a mindennapos testnevelés órák keretében nagy örömmel és megelégedéssel veszik majd birtokba a sporteszközöket.

Már alig várjuk azt az időt! :)

 

IMG 20200325 085814

 

IMG 20200325 085832

 

IMG 20200325 085955